vasárnap, augusztus 21, 2005
sejtettem, h zavarosat fogok álmodsni. a sztori kb. arról szólt, mint a Constantine. én egy természetfeletti erővel bíró ember voltam, aki az erejét gyógyításra, v ha kell büntetésre használta. persze nekem is már nem teljesen tiszta erküölcsű életem volt előtte, de hát kinek nem az? szóval jártam a várost, meg többnyire ismerős helyeket és tettem a dolgom. közben azért üldözött is valami ellenséges erő, akivel harcolnom kellett volna. volt vonatos üldözés, meg nagy egymásra találás. igazából nem emlékszek, h Tündit v a barátnőmet találtam meg, de az biztos, h nagyon örültem neki. utána folytattam megint az utamat, és valamiért Dórikát meg Mariannt kerestem, de mire épp megtaláltam volna, addigra felkeltem. amúgy érdekes, h tetszett az álmom, olyan volt, mint egy jó film. kérek még!